Történelmi Levéltár Zenta - Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
ÉLŐ ARCHÍVUMOK - projektek

A projekt első négy hónapja

Ópusztaszer Zenta

2018. március 1-e óta zajlik az Élő archívumok - A közös kulturális örökség ereklyéi elnevezésű projekt. Az alábbiakban összefoglaltuk, hogy mi minden történt az első jelentési periódus ideje alatt.

Ópusztaszer

Márciusban sikeresen megrendezésre került a projekt nyitórendezvénye, amelyen a sajtó több képviselője is megjelent. Ezt követően kiválasztásra került a PRAG közbeszerzési szakértő, aki munkáját szerződés szerint végezve lebonyolította a projektben vállalt „Levéltári kutatómunka”, „Projektmenedzsment”, „Restaurátori szakértői tevékenység”, „Régészeti feltárás” tevékenységek beszerzését. A kiválasztott projektmenedzsment folyamatosan koordinálja a projekt megvalósítását.  

A levéltári kutatómunka az MNL Csongrád Megyei Levéltárában folyamatosan zajlik.
A „restaurátori szakértői tevékenység” magába foglalja a restaurátori szakértelem biztosítását, valamint már megtörtént a restaurátori tervdokumentáció elkészítése. A megjelölt dokumentációra alapozva előkészítés alatt áll a gépgyűjtemény restaurálásának beszerzése, amelynek várható kiírására júliusban kerül sor.

A régészeti feltárás lezajlott, jelentős régészet lelet került elő, melyet a szegedi Móra Ferenc múzeum szakemberei további feldolgozásra elszállítottak.
A projektben vállalt gépszín épületének kialakításához szükséges műszaki ellenőr már kiválasztásra került, szerződéskötése megtörtént. Az épület kivitelezésére a beszerzés előkészítés alatt áll, várhatóan júliusban kiírásra kerül.

Zenta

Megkezdődött  a levéltári kutatás a szabadkai és a zentai Történelmi Levéltárban.  Ennek eredményeként június végére elkészült az adatbázis, amely a forráskiadványok alapja lesz, illetve folyó év végéig az interneten is elérhetővé válik. Elkészültek az első tanulmánykötet szövegei is, magyar nyelven.
Elkészültek a projekt láthatósági elemei: a hivatalos plakát, a roll-up és az együttműködést bemutató brossúra. Elindult a projekt Facebook-oldala, illetve a web-oldalra is felkerültek az első hírek.

Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.