Történelmi Levéltár Zenta - Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
ÉLŐ ARCHÍVUMOK - projektek

Zárórendezvény - konferencia (LIVES)

Zenta

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark “Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” elnevezésű projektje, amely az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia program keretében valósult meg 2018 márciusa és 2020 februárja között, február 21-én zárókonferenciával zárult.  Az eseményen bemutatásra kerültek a projekt során megvalósított eredmények.

A rendezvény elején Kertész Péter, az ÓNTE ügyvezető igazgatója, valamint Fodor István, a Történelmi Levéltár igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

A konferencia keretében Pópity Dániel, a szegedi Móra Ferenc múzeum régésze az Emlékparkban zajlott régészeti feltárásról, Dr. Szabó József muzeológus, a gödöllői Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Múzeum munkatársa, a mezőgazdasági gépek restaurálásáról, Máté Tamás, az ÓNTE építészmérnöke pedig az újonnan épített kiállítótér tervezéséről és építéséről tartott előadást.

A Szegeden és Szabadkán lezajlott levéltári kutatásról Molnár Tibor főlevéltáros beszélt, a kutatás eredményeként elkészült cégadatbázist pedig Szűgyi Ferenc levéltáros mutatta be.

Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.